2013. május 26., vasárnap

VÉGE A 4.ÉVADNAK!!!


Külföldi idő szerint Május 16.-án véget ért a Vámpírnaplók 4.évada!!!
Véleményem szerint egy nagyon jó évadon vagyunk túl, bár voltak benne kisebb hullámvölgyek. Az első félévadnak elképesztő hangulata volt, minden epizód pörgős, akciódús, fordulatos volt. Majd a téliszünet után kicsit visszább esett ez a hangulat. Talán a túl sokáig húzták-nyújtották ezt a gyógyíros témát, sőt a végén olyas valaki ”vette be”, akire senki sem számított volna. Reménykedtem benne, hogy ezt a Silas-os témát még ebben az évben lezárják, de sajnos nem így lett. Most akkor jövőre megint felveheti bárkinek az alakját és senki sem fogja tudni, hogy ő valójában Silas. :/ Legalábbis az első 3-4 részben biztos nem! Bár Damon okos fiú! Nála senki sem ismeri jobban Stefan-t! Hogy miért is mondom ezt? Ugyebár most az évad végén kiderült, hogy Silas, Stefan hasonmása, aki Stefan-t egy vaskoporsóba zárva, belelökte a folyóba! Szóval ezért gondolom, hogy most majd elakarja játszani Stefan-t, meg még ki tudja kicsodát! Szerintem Damon-t nem lesz könnyű meggyőzni és véleményem szerint ő hamar rájön az igazságra. Csak nehogy baja legyen! Főleg most, hogy végre, igazából összejöttek Elenával!!!
Ha jövőre tudják tartani ezt a színvonalat, amit a finálé mutatott, akkor talán még egy 6.évadot is eltudnék képzelni a sorozatnak!
Egy biztos: Októbertől jó lesz nézni Katherine emberi énjét!!

A nyáron megpróbálok minél több új infót hozni a sorozatról, bár ilyenkor azok is kevesebb számban érkeznek! Július közepén ismét megrendezik a külföldi Comic-Con fesztivált, amin remélhetőleg hőseink is részt vesznek és kiadnak egy rövidke előzetest az 5.évadhoz!
A nyár folyamán biztos lesznek itt az oldalon különböző versenyek és idén megint megrendezzük a Miss TVD Hungary Szépségversenyt, amire reményeink szerint minél többen fognak jelentkezni!

Mindenkinek nagyon jó nyarat kívánok!!!
VERSENY FELMÉRÉS!

Kedves Rajongók és Oldallátogatók, érdeklődünk, hogy mit szólnátok ahhoz, ha meghírdetnénk olyan versenyt, ahova tájképeket kell beküldeni, amit ti készítettetek és el tudnátok képzelni, hogy ott játszódjon a Vámpírnaplók.

Véleményeket kommentbe várjuk :)

2013. május 17., péntek

TVD-4x23-Graduation (4.ÉVAD FINÁLÉ) MAGYAR FELIRAT + ONLINE EPIZÓD!!!


(Köszönet érte rhenie-nek!!!)
+

Köszönjük rhenie-nek az egész évados fordítást!!!!!!!

TVD-4x23-Graduation (4.ÉVAD FINÁLÉ) LETÖLTÉS!!!


(RAPIDGATOR - MP4)

(TORRENT - MP4)

MAGYAR FELIRAT
(HAMAROSAN!)

2013. május 16., csütörtök

TVD-4x23-Graduation (4.ÉVAD FINÁLÉ) 2.RÉSZLET!!!

MA ESTE ÉVADFINÁLÉ!!!

The Originals - ŐSZTŐL MINDEN KEDDEN!!!


Külföldön ősztől minden kedden a 20órás sávban mutatják be, a The Originals epizódjait! Ami azt jelenti, hogy másnap reggel - vagyis szerdánként - letölthetők a részek az oldalról! Előreláthatólag nem saját feltöltés lesz, mint ebben az évben a TVD! A theCW kiadta az első évad előzetesét, ami egy az egyben ugyanaz mint a 4x20 előzetese! Azonban a főcím már a The Originals-é, ami szerintem jobb lett mint a TVD-é! Legalábbis nekem jobban tetszik! :) A tovább után megtaláljátok a The Originals alap szinopszisát és az első évados előzetesét!

2013. május 10., péntek

2013. május 8., szerda

TVD-HírSzerda!!!


- A 4.évad fináléban elvileg lesz egy hatalmas meglepő esemény, ami felborít minden eddigi érthető dolgot és hirtelen minden bonyolult lesz!

- A 4x22-ben mindenkihez visszatér a saját szelleme a múltjából, de nem mindenki okkal, szántszándékkal tér vissza!

- Egy elhunyt karakter örökre visszatér a halálból!!!

- Caroline minden áron megakarja tartani a ballagót, hisz "életének" ez az egyik legfontosabb napja! Ezért senkinek sem fogja tűrni, hogy tönkretegye! "Jöjjön szökőár vagy a végítélet, de előbb fog befagyni a pokol, mint hogy hagyjam, hogy valaki törölje a ballagást."

- Klaus és Tyler közötti kapcsolat lezárásra kerül még a 4.évadban!

 - A fináléban lesz: egy drámai szerelmi vallomás!
                             egy páros összecsomagol és együtt tölti a nyarat!
                             egy szereplő halála!
                             egy szereplő olyan útra tévedése, hogy a nézők sikítozni fognak!!!

TVD-4x22-The Walking Dead 2.RÉSZLET!!!


TVD-4x22-The Walking Dead RÉSZLET!!!

2013. május 3., péntek

TVD-4x21-She's Come Undone MAGYAR FELIRAT + ONLINE EPIZÓD!!!


(Köszönet érte rhenie-nek!!!)

(Köszönet érte Vampirnaplok04-nek!!!)

2013. május 2., csütörtök

TVD-4x22-The Walking Dead BŐVÍTETT ELŐZETES!!!


TVD-4x21-She's Come Undone LETÖLTÉS!!!


(RAPIDGATOR - MP4)

(TORRENT - MP4)

MAGYAR FELIRAT
(HAMAROSAN!)

TVD-4x23-Graduation(4.ÉVAD FINÁLÉ) HIVATALOS EPIZÓDKÉPEK!!!!!!!!!


Még az utolsó előtti rész előtt megkaptuk a 4.évad fináléjának hivatalos epizódképeit!!! Azt hiszem nekem nem kell már mondanom semmit, a képek magukért beszélnek!!! :) Ütős finálé lesz, az biztos!!!
A 14 hivatalos epizódképet megtekinthetitek a "További bejegyzések"-re kattintva!!
Talán még egy dolgot jegyeznék meg, ami a szívemhez a legközelebb áll: 
Caroline és Klaus!!!!!!!!!!!!!!!!!! :)

2013. május 1., szerda

TVD-4x21-She's Come Undone RÉSZLET!!!


TVD-4x23-Graduation(4.ÉVAD FINÁLÉ) ELSŐ HIVATALOS EPIZÓDKÉP!!!


Mi történt Damonnel? Talán csak egy aprócska sérülés?? Vagy talán annyira komoly, hogy csak a gyógyír segíthet rajta???